[ Pobierz całość w formacie PDF ]

nagy dombocska kerekedett belQlük és Szent Ferenc megparancsolta, hogy valamennyi ott hagyassék.
Mikoron a Káptalan bevégeztetett, Szent Ferenc erQsítvén mindeneket a jóban és oktatván Qket, hogyan
térjenek ki a bqn elQl e gonosz világban, Isten és a tulajdon áldásával elbocsájtá Qket az Q tartományaikba
megvigasztaltan lelki örvendezéssel. A Krisztusnak dícséretére. Amen.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Méne Szent Ferenc Rietibe, hogy szemét gyógyíttatná, és lakván házában egy papnak, a népek, kik jövének,
leszaggatták mind a szQlQt a pap szQlQhegyén, ki ennek ellenére több bort szüretelt, mint annakelQtte.
Az idQben, mikor Szent Ferenc nagy betege volt fájós szemének, Ugholino mester, a Rend védQ kardinálisa nagy
nyájasságában, mellyel iránta viseltetett, írta néki, jönne hozzája Rietibe, hol is jeles szemorvosok valának. Szent
Ferenc a kardinális levelének vétele után, elméne elsQbben San Damiano klastromába Krisztus alázatos
jegyeséhez, Szent Klárához, hogy néminemq vigasztalásokat adjon néki és hogy azután a kardinálishoz menjen.1
Ott tartózkodván Szent Ferenc, szemének betegsége a következQ éjjelen olyannyira súlyosbodott, hogy
semminemq világosságot sem látott többé.2 Miért is nem tudván útra kelni, Szent Klára nádból kis kunyhót rótt
össze számára, hogy jobban nyugodhassék. Szent Ferenc azonban részint a kórsága okozta fájdalmaknak, részint
a patkányok nagy sokaságának miatta, melyek Qt felette háborgatták, világért se tudott se éjjel, se nappal
nyugovást találni. És miközben kínjai és szorongattatásai nem szüntek, gondolkozni és felismerni kezdé, hogy ez
az Istennek korbácsa bqneinek fejében. És szívével és szájával hálát adott Istennek és nagy fennhangon kiáltá:
 Én Uram, méltó vagyok erre a te ostorozásodra és sokkalta rosszabbra is. Uram, én Jézus Krisztusom, jó
Pásztor te, ki nékünk bqnösöknek és méltatlanoknak kínjainkban és testi szorongattatásainkban
könyörületességedet adod, adj nékem, te juhocskádnak kegyelmet és erQt, hogy semminemq betegség és
szorongattatás és semminémq fájdalom tQled el ne térítsen . És miközben ezenképpen imádkozott, egy hang jQve
el hozzá az égbQl, mely mondotta:  Ferenc, felelj nékem. Ha az egész föld aranyból volna és minden tengerek és
folyók és források balzsamból volnának, és minden hegyek és dombok és kövek drágakövek volnának, és te egy
másik kincset találnál, becsesebbet mindezeknél, miképpen az arany becsesebb a földnél, és a balzsam a víznél,
és a drágakövek a hegyeknél és köveknél, és a te betegséged fejében néked adatnék ama becsesebb kincs, nemde
elégedettnek és nagyon vidámnak kellene lenned? És felelé Szent Ferenc:  Uram, nem vagyok méltó ily
drágalátos kincsre . Isten hangja mondá ekkor néki:  Örvendezzél Ferenc, mert az a kincs az örökkévaló élet,
melyet számodra fenntartottam és melybe téged ez órától kezdve beiktatlak; és ez a te betegséged és
szomorkodásod záloga ama boldogságos kincsnek .
Ekkor Szent Ferenc nagy vigassággal örvendezvén a dicsQséges bizonyságon, szólítá az Q társát és mondá:
 Induljunk a kardinálishoz . És minekutána Szent Klárát megvígasztalá jámbor szavakkal és tQle alázatosan
búcsút von, útnak eredt Rieti felé. És közeledvén a városhoz, a népnek oly sokadalma jöve ki eléje, hogy ennek
okából nem akart odatérni és elméne néminemq egyházba,3 mely a várostól vagy két mérföldnyire lehetett.
Megtudván a polgárok, hogy Q ama mondott szent egyházban van, seregestQl futottak látására, olyannyira, hogy
a mondott szentegyház szQlQhegyét egészen összegázolták és mind a szQlQfürtöket leszedték. A pap felette
fájlalta ezt az Q szívében és megbánta, hogy Szent Ferencet a szentegyházban tartóztatta. Felfedetvén IstentQl
Szent Ferencnek a pap gondolata, magához hívatta Qt, mondván néki:  Drágalátos Atyám, hány akó bort ád
néked jó esztendQben ez a szQlQhegy? Felelé a pap, hogy tizenkét akót. Mondá Szent Ferenc:  Kérlek atyám,
viseld el türelemmel, hogy még nálad lakhassam némi napokig, mert nagy nyugodalmat találok itt és engedd,
hogy mind e polgárok megszedjék a te szQlQdet Istennek és az Q szegénykéjének szerelméért. És ennek fejében
megígérem, én Uramnak, Jézus Krisztusnak felQle, hogy a te szQlQhegyed ez esztendQben húsz akó bort fog
néked teremni . Szent Ferenc pedig azért cselekedett ilyeténképpen, hogy ott maradván lelkeket arathasson a
népek között, akik jövének és akik közül sokan a mennyei szerelemtQl ittasan mentek el tQle, lemondván a világ
örömeirQl.
Bízván a pap Szent Ferenc ígéretében, mindazoknak szabadjára engedte a szQlQt, akik hozzá jövének. És
csodák csodája! a szQlQt olyannyira legázolták és megszedték a népek, hogy a tQkéken csak alig néhány gerezd
maradt. De eljövén ideje a szüretnek, a pap összegyüjtötte amaz egynéhány gerezdeket, kádba vetvén és
megtaposván azokat és miképpen Szent Ferenc ígérte: húsz akó legjobb mustot sajtolt belQlük.
Megvilágosodék tehát eme csodatételbQl, hogy miképpen Szent Ferenc érdemének miatta a letarolt szQlQhegy
bQséges szüretet adott, azonképpen a bqntQl erényeikben terméketlen keresztény népek is, Szent Ferenc
érdemeibQl és tanításaiból bQségesen termették a bqnbánat gyümölcseit. A Krisztusnak dícséretére. Amen.
HUSZADIK FEJEZET
Amaz ifjú barátról, ki a kámzsától megirtózván, eltökélte magában, hogy kilép a SzerzetbQl.
Egy elQkelQ ifjú nemes Szent Ferenc Rendjébe lépett, ki is némi napok elteltével az ördög incselkedésébQl
irtózni kezde amaz öltönytQl, melyet viselt, miként ha az a leghitványabb zsák lett volna; irtózott a bQ ujjaktól és
undorodott a csuklyától és a kámzsa hosszúságát és érdességét elviselhetetlen kínnak érezte. És ugyancsak
növekedvén rosszkedve a Rendnek ellene, végül is eltökélte magában, hogy leveti a kámzsát és visszatér a
világba. Ezenközben azonban már szokásba vette, miképpen arra mestere oktatta, hogy a nap bármely órájában
is elmenvén a kolostor oltárának elQtte, melyen Krisztus teste Qriztetett, nagy tisztességadással letérdeljen, fejére
húzza csuklyáját és két karját keresztbe vetve mellén meghajoljon.
Történt, hogy amaz éjtszakán, amelyen menni készült, elhagyandó a Rendet, ugyancsak el kellett haladnia a
kolostor oltárának elQtte és elhaladván, szokása szerint letérdelt és meghajolt és ekkor lelkének hirtelen
elragadtatásában Isten csodálatos szép látomást láttatott véle. Látott vala maga közelében végetlen sokaságokban
szenteket haladni, kik jövének ünnepi menetben párosával ketten-ketten, szépséges drága szövetekbe öltözötten
és arcuk és kezük tündöklött miként a nap és menének angyaloknak énekével, zengQ zenéjével. És e szentek
között valának ketten, dúsabban öltözöttek, ékesebbek, mint mind a többiek és olyan sok fényességgel
környezettek, hogy aki látta, csodálatukkal betelni nem tudott; és a menetnek szint a legvégén haladt vala egy
jelenés, oly fenséggel ékes, mint valamely nemrég lovaggá ütött vitéz, mindeneknél megbecsültebb. [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • loko1482.xlx.pl